Hogyan kezdődött az én önsorsrontásom?

Hol rontottam el? Mitől lettem önsorsrontó? Melyik volt az első hópihe, ami elindította ezt a szörnyen pusztító lavinát?

Vannak, akik azt hiszik, az ilyen folyamatot egy nagy, személyes tragédia indítja el. És igen, az én életemben is volt ilyen tragédia - de ha igazán őszinte akarok lenni, már a tragédia előtt is számtalan lépést tettem saját életem tönkretétele érdekében.

Ez (legalábbis nálam) nem egyetlen nagy tragédiával indult. Hanem, ha jól belegondolok, egyetlen komoly, de szükségtelen és teljesen irracionális döntéssel - azóta kínoz az önsorsrontás, azóta nem találom a helyem, azóta érzem úgy, hogy bármit teszek, az nem elég jó.

Mi volt ez a döntés?

Így utólag azt mondhatom, hogy kálváriám elindítója én magam voltam, mégpedig akkor, amikor azt a döntést hoztam, másnak, más értékrendjének próbálok megfelelni.

Volt egy normális, rendezett, általam irányított életem. Nem volt tökéletes (mert mi az), de jó volt, jól éreztem magam benne. Aztán belépett egy rendkívül karakteres férfi az életembe, aki annyira magával ragadott, és annyira elvarázsolt, hogy újra tinilánynak éreztem magam.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy az ő hibája lenne, vagy hogy jelenlegi állapotomról ez a férfi tehet. Frászt. Egyedül én vagyok a ludas, hiszen soha egyetlen pillanatig nem kérte tőlem, hogy adjam fel saját értékrendemet, és éljek az ő értékrendje szerint - én magam döntöttem így.

A más ember értékrendje szerinti élet nem a sajátod

Bármennyire is hasonlít két ember értékrendje (az említett férfival szinte megegyezett az értékrendünk), ha nem pontosan azonos, egyikük sem veheti át a másikét. Mert ma már látom, hogy nem ez a megoldás.

Az értékrend átvétele helyett lehet úgy élni, hogy elfogadod és tiszteletben tartod a másikét, a különbséget, de még nem teszed a magadévá, nem élsz aszerint. 

Én nem így tettem. És azóta nem vagyok az, aki voltam valaha. Azóta nem találom a helyem. Azóta élek minden napot kudarcban.

Mára már sokszor azt sem tudom, ki vagyok. Régi önmagam morzsáit csipegetem össze, ahogy sétálok vissza a múlt ösvényén... De tudom, hogy nem ezekből fogom tudni összegyúrni újra önmagam.

Halogatás, mint az önsorsrontás tünete

Ej, ráérünk arra még?! Tipikusan magyar mondás, vagy egy személyiségzavar tünete?

Ahogy a képen olvashatod: "Holnap (főnév) a legjobb időpont, hogy elvégezz mindent, amit mára terveztél."

Pedig... Pedig a valóságban ez a MA. Sőt, a MOST. De egy tipikus önsorsrontónál ez nem így van - mindenre a legjobb időpont a holnap, a holnapután, a majd, a jövő héten, a legközelebb.

Pedig ennél rosszabbat nem is tehetnénk magunkkal. A halogatás ártalmatlannak tűnik, de ha rendszerré válik az életedben, nagy károkat okoz.

Hogyan okoz kárt benned a halogatás?

Egyszerű. Ha mára terveztél valamit elvégezni, és azt nem teszed meg ma, akkor az kudarc. Ha a tervezett feladataid nagyobb részét következetesen és rendszeresen nem végzed el az általad megszabott határidőre, önmagadnak okozol kudarcot, ráadásul tervezett kudarcot.

És ott lesz a bűntudat is, az elvégzetlen, elhalasztott feladatok miatt. A szégyenérzet, hogy képtelen voltál megfelelni ismét a saját magad állította mércének. 

És a halogatás gyakorlati hátrányai?

Ezt ugyan te is biztosan tudod, de azért felsorolok párat. 

• Ha munkavállalóként halogatsz, az elvégzetlen feladataid miatt előbb-utóbb elveszíted a munkahelyed.
• Ha vállalkozóként halogatsz, az elvégzetlen feladataid miatt előbb-utóbb elveszíted az ügyfeleidet, vásárlóidat.
• Ha a házimunkát halogatod, előbb-utóbb olyan rendetlenség, kosz és káosz vesz majd körül otthon, hogy rossz érzés lesz belépni a saját otthonodba.
• Ha a barátaiddal való kapcsolattartást halogatod, előbb-utóbb találnak mást, aki törődik velük.
• Ha a pároddal való törődést, a közös időtöltést halogatod, előbb-utóbb talál magának másokat, akikkel eltöltheti az idejét.
• És még sorolhatnám, a végtelenségig.

A halogatás tipikusan önsorsrontó magatartás. Nem arról beszélek, amikor a feladataid javát már elvégezted, vagy ha néha egy-egy dolog átcsúszik másnapra. A következetes, állandó halogatásról, az utolsó pillanat hajszolásáról van szó, amivel tökéletesen megbízhatatlanná válsz mind mások, mind önmagad szemében. 

Önsorsrontás, vagy csak téves döntések?

Mikor vagyok önsorsrontó? Hozok néhány rossz döntést, és már önsorsrontó leszek? Hol a határ az egyszerű rossz széria, és az önsorsrontás között?

Ha hoztál pár rossz döntést, de fel tudsz állni, nem vagy önsorsrontó. Ha van egy rossz időszakod, még nem vagy önsorsrontó. Ha elkövetsz néhány hibát, akár nagyot is, még mindig nem vagy önsorsrontó.

Akkor válsz önsorsrontóvá, amikor már szinte csak hibás döntéseket hozol. Amikor már szinte csak rossz szériáid vannak. Amikor már nincs kilátásod sem arra, hogyan tehetnéd jobbá az életed, amikor már a döntések meghozatalától is félsz. Amikor már a jó is rossz, a rossz is jó, amikor már nincs erőd kitörni, amikor már úgy érzed, nincs erőd felkelni.

Az önsorsrontás ugyanaz, mint a depresszió?

Nem, bár nagyon közel áll hozzá. A depresszió passzív, befogadó,  míg az önsorsrontás aktív, cselekvő állapot. Fáj dönteni, de döntesz - rosszul. Keresed a kiutat, és el is indulsz - de mindig egy olyan irányba, amivel még rosszabb helyzetbe hozod magad, mint amiben voltál.

Aztán végül már dönteni sem mersz, és beüt a depresszió, vagy az ideg-összeroppanás. Vagy valami, ami még rosszabb.